Thursday, May 23, 2013

Грибы помогают излечиться от рака груди


Некоторые виды грибов подавляют развитие злокачественных опухолей
Об этом свидетельствуют результаты исследований израильских ученых, сообщает NEWSru.co.il, ссылаясь на газету «Гаарец».
Группа исследователей Хайфского университета под руководством известного в этой области ботаника и микробиолога Соломона Вассера обнаружила, что некоторые виды грибов являются эффективным средством в борьбе с раковыми заболеваниями. В частности, в грибе линчжи обнаружены элементы, подавляющие активность белка NF-KappaB, ответственного за воспаления, аутоимунные заболевания, а также развитие некоторых видов злокачественных опухолей. Специалисты предложили использовать эти вещества при лечении рака груди и простаты.
«В отличие от химиотерапии и лучевой терапии, препараты из грибов не отравляют организм человека. Они активируют «естественных киллеров» - лейкоциты группы лимфоцитов - и стимулируют иммунную систему на борьбу с раком», - утверждает доктор Вассер.
Также ученые обнаружили, что вешенки обыкновенные, которые можно встретить в местных лесах, могут помочь в борьбе с «плохим» холестерином LDL, а в дрожалке оранжевой, растущей в Израиле на горе Мирон, содержатся активные вещества, помогающие одолеть диабет.

Европа выбрала дерево года


Европейским деревом 2013 года стал растущий на северо-востоке Венгрии платан, возраст которого оценивается в 250 лет
Об этом сообщается на сайте организаторов конкурса «Европейское дерево».
«Первое место достается платану из венгерского города Эгер, за который проголосовало 14205 человек», — говорится в сообщении.
Согласно легенде, под этим деревом в 1552 году во время осады венгерской крепости стояла часть турецкой армии. Однако, как отмечается в сообщении, это не более чем легенда, а платан был посажен не раньше 18 столетия.
В то же время, фаворит конкурса, прославившийся благодаря легенде о связи с родом графов Чарвиллов восьмисотлетний дуб в Ирландии, набрал лишь 5,7 тысяч голосов и был удостоен третьего места. «Серебро» же получил платан из Польши, за который проголосовали почти 14 тысяч европейцев.
Отметим, Европа выбирала дерево года третий год подряд путем интернет-голосования. При этом большее внимание уделялось не возрасту номинанта, а его роли в социальной и культурной жизни местного населения, связанные с ним легенды и традиции.
ჭადარი (ლათ. Platanus) — მცენარეთა გვარი ჭადრისებრთა ოჯახისა. ფოთოლმცვივანი მაღალი ხეებია. სიმაღლე 50 მ, გარშემოწერილობა 18 მ. აღწევს. ქერქი მომწვანო-ნაცრისფერია, ღეროს სისქეში ზრდასთან ერთად აშრევდება ხოლმე. ფოთლები თათისებრ განკვეთილია, გრძელყუნწიანი ყვავილები წვრილია, ცალსქესიანი, შეკრებილია მჭიდრო თავაკ ყვავილედად. ნაყოფი კრებადი კაკლუჭაა, მთელი ზამთარი ხეზე რჩება, გაზაფხულზე კი იშლება კაკლუჭებად.
ჭადარი სწრაფად მზარდი ხეა, ცოცხლობს 2000 წლამდე. ლამაზი, მსუბუქი და მაგარი მერქანი აქვს. იყენებენ სადურგლო საქმეში.
ჭადრის 10-მდე სახეობა გავრცელებულია ჩრდილოეთ ამერიკაში და
აღმოსავლეთ ხმელთაშუაზღვისპირეთიდან ინდოჩინეთამდესაქართველოში კულტივირებულია 2 სახეობა: აღმოსავლური ჭადარი (P. orientalis) და დასავლური ჭადარი (P. occidentalis), რომლებიც მოშენებულია ბაღ-პარკებსა და ქუჩებში. საქართველოში ყველაზე დიდი ჭადარი დგას თელავში, რომლის გარშემოწერილობა 12 მ. აღწევს.
Platanus (pron.: /ˈplætənəs/)[1] is a genus comprising a small number of tree species native to the Northern Hemisphere. They are the sole living members of the family Platanaceae.
All members of Platanus are tall, reaching 30 to 50 meters in height. All except for P. kerrii are deciduous, and most are found in riparian or other wetland habitats in the wild, though proving drought-tolerant in cultivation. The hybrid London Plane has proved particularly tolerant of urban conditions.
They are often known in English as planes or plane trees. Some North American species are called sycamores(especially Platanus occidentalis[2]), although that term also refers to either the fig Ficus sycomorus, the plant originally so named, or the Great, or Sycamore Maple, Acer pseudoplatanus.[2]



























































Source:http://commons.wikimedia.org/wiki/File:London_plane_flower.jpg

































Source:http://www.ibiblio.org/botnet/flora/images/Platanus_occidentalis003.jpg

Скошенная трава


Скошенная трава – это ценнейший органический материал, который зачастую используют достаточно разносторонне. 
Скошенная трава приносит Вам очень хорошую пользу, используйте траву с пользой и для садовой почвы и для растений в Вашем саду.
Итак, скошенная трава это тот ценный органический материал, который при правильном подходе и хорошей обработки можно и даже нужно использовать в саду, так Вы улучшаете состояние почвы и при этом подкармливаете растения.

Рассмотрим скошенную траву по ее количеству после «стрижки».
Большое количество скошенной травы обычно получаю весной, тогда когда трава начинает свой рост особенно интенсивно. Помимо этого, мы понимаем, что с больших газонов мы получаем большее количество травы, чем с меньших по размеру газонов. Трава хорошее удобрение и поэтому если она у вас оказалась лишней, не советую ее вот  так просто выкинуть или сжечь, спросите у соседей, может им понадобится.

Небольшое количество скошенной травы, которую Вы собрали после стрижки, допустим с маленького газона, можно тоже использовать для Вашего сада, но в качестве мульчирующего материала для получения компоста.

Но ведь не у всех, же есть огромные сады и тем более целые газоны. Вот допустим у Вас очень маленький участок, тогда у Вас нет и места для компоста (компостного ящика), тогда вопрос – «куда вы денете садовые отходы?» В таком случае я рекомендую Вам уменьшить площадь газона за счет создания поверхностей, которые можно покрыть гравием или клинкером.

Я не устану повторять, что скашивать газон нужно как можно чаще, чтобы не успела зацвести трава. Скажу Вам почему, потому что цветущая или уже отцветшая трава не пригодна для приготовления компоста  и мульчирования, следуя из того что ее семена могут  попасть на ваши грядки усаженные цветами или овощами.

Обязательно удаляйте с поверхности Вашего газона сухую скошенную траву, нужно сгребать ее в небольшие кучки. Если оставить траву на долгое время на газоне, то вскоре на его поверхности появятся желтые пятна, а это портит вид.

Немного об использовании скошенной травы.
В качестве подкормки, служит коротко стриженая трава, ее следует оставить на газоне, следовательно, в процессе разложения она обеспечит Ваш газон теми питательными веществами, которые ему необходимы.

В качестве мульчирования, также служит коротко скошенная трава, для этого следует хорошо высушить её, потому, что свежая трава ложится плотным слоем и не пропускает воздух и таким образом под ней образуются плесневые грибки. Так вот, сухую скошенную траву положите на клумбы или грядки тоненьким слоем и регулярно обновляйте мульчирующий слой.

В качества компоста, используют сухую траву, её раскладывают тонким слоем между другими органическими материалами, которые пригодны для компоста.Советую выкладывать её перемежающимися слоями, так как благодаря этому сам процесс разложения органики происходит быстрее.

Мульчирование из скошенной травы.
Цветы. Скошенную траву используют для мульчирования пустоты из роз и многолетников, растущих у Вас на клумбах.
Кусты и плодовые деревья. Её используют для мульчирования кустарников и плодовых деревьев.
Овощи. Между овощными культурами почву тоже можно замульчировать скошенной травой.


Трава эволюционирует быстрее деревьев


Генетики и ботаники из Австралии, Канады и США опубликовали результат сравнительного анализа генома 138 разных семейств растений.
Все растения имели высоту от 5 сантиметров до 45 метров, и ученые заметили, что низкорослые виды накапливают мутации в 10 раз активнее высокорослых. Кратко суть исследования излагает ScienceNow.
Исследователи также учли влияние таких факторов, как температура, уровень ультрафиолетового излучения, число видов в данном семействе и форма растения. Даже с их учетом, вывод о связи скорости мутаций с высотой остался в силе, и ученые иллюстрируют его примером настурции. Семейство Tropaeolaceae (настурциевые) сравнительно близко к Akaniaceae (аканиевым), но при этом среди аканиевых есть деревья, и у этих деревьев скорость накопления мутаций меньше примерно в 10 раз.
Для объяснения этой закономерности ученые предлагают несколько гипотез. Согласно одной из них, высокие деревья отличаются более редкой сменой поколений, по сравнению с травянистыми растениями, а чем чаще сменяются поколения, тем больше приходится делений клеток на единицу времени, и тем выше вероятность мутаций. Эта гипотеза, как признают сами ее авторы, может работать не во всех случаях, но и обнаруженная корреляция размера с частотой мутаций носит не абсолютный характер. Кроме того, исследователи пишут о том, что в небольших растениях наблюдается более частое деление клеток (деревья растут медленнее), и потому копирование ДНК происходит чаще. Именно при копировании ДНК вероятность появления ошибки максимальна, и поэтому виды с большим количеством митотических делений мутируют быстрее.
Открытие, как говорят его авторы, важно не только специалистам по эволюционной теории, но и позволяет предположить большую уязвимость крупных растений по отношению к климатическим изменениям. Генетики опасаются того, что меньшее число мутаций не позволит деревьям вовремя приобрести необходимое число изменений для адаптации к новым условиям.

Трава эволюционировала быстрее деревьев


Генетики и ботаники из Австралии, Канады и США выяснили, что низкорослые виды накапливают мутации в десять раз активнее высокорослых
Как передает «Лента.ру», результат сравнительного анализа генома 138 разных семейств растений они опубликовали в журнале Nature Communications. Все растения имели высоту от 5 сантиметров до 45 метров.
Также исследователи учли влияние таких факторов, как температура, уровень ультрафиолетового излучения, число видов в данном семействе и форма растения. Даже с их учетом вывод о связи скорости мутаций с высотой остался в силе и ученые иллюстрируют его примером настурции. Семейство Tropaeolaceae (настурциевые) сравнительно близко к Akaniaceae (аканиевым), но при этом среди аканиевых есть деревья и у этих деревьев скорость накопления мутаций меньше примерно в десять раз.
Для объяснения этой закономерности ученые предлагают несколько гипотез. Согласно одной из них, высокие деревья отличаются более редкой сменой поколений по сравнению с травянистыми растениями, а чем чаще сменяются поколения, тем больше приходится делений клеток на единицу времени и тем выше вероятность мутаций. Эта гипотеза, как признают сами ее авторы, может работать не во всех случаях, но и обнаруженная корреляция размера с частотой мутаций носит не абсолютный характер. Кроме того, исследователи пишут о том, что в небольших растениях наблюдается более частое деление клеток (деревья растут медленнее) и потому копирование ДНК происходит чаще. Именно при копировании ДНК вероятность появления ошибки максимальна и поэтому виды с большим количеством митотических делений мутируют быстрее.
По словам ученых, данное открытие важно не только специалистам по эволюционной теории, но и позволяет предположить большую уязвимость крупных растений по отношению к климатическим изменениям. Генетики опасаются того, что меньшее число мутаций не позволит деревьям вовремя приобрести необходимое число изменений для адаптации к новым условиям.







Wednesday, May 15, 2013

Johann Breidler

Name
Breidler, Johann
Date of birth
1828
Date of death
1913
Remarks
[author note: Herbarium and types: CJO (50,000), phanerogams at PRC; additional material at B, BP, GOET, GZU, H, LE, PC, P-SA, S, W (lichens, musci), WRSL, WU (3,500 musci)] [collector note: Original moss herbarium: GJO (50,000); Austria (1868-89): B, BP, GZU, H, LE, PC, P-SA, W (1109), WU (3500)]
ASA Botanist ID
144214 botanist
GUID
Variant name
Johann Breidler
Author name
Breidler
B & P Author Abbrev.
Breidl.
Standard/Label Name
J. Breidler
Full Name
Breidler, Johann
Geography Author
Austria
Geography Collector
Austria
Specialty Author
Bryophytes
Specialty Author
Fungi and Lichens
Specialty Author
Spermatophytes
Specialty Collector
Bryophytes
Citation as Author

Citation as Author

Citation as Author
Taxon. Lit., ed. 2 (TL2)/S
Citation as Collector
Index Herbariorum - Collectors A-D
Holdings
Collections in

LOJKA HUGÓ


Lojka Hugó (1845. jan. 6. Gelsendorf [Zahirne, Ukrajna] – 1887. szept. 7. Budapest): botanikus, lichenológus, középiskolai tanár. – Középiskoláit Lembergben kezdte, majd Eperjesen folytatta (1858–1862). Itt kedvelte meg a botanikát neves tanára, Hazslinszky Frigyes hatására, akit minden kirándulására elkisért. Kezdetben orvosi pályára készült. 1862-ben beiratkozott a bécsi orvosi egyetemre, ahol főleg botanikai tárgyakkal foglalkozott, de anyagi nehézségek miatt csak 2 évet végzett el. Egyetemi tanulmányait végül Pesten fejezte be, ahol 1869-ben tanári oklevelet szerzett vegytan, fizika és számtan tárgyakból. A pest-józsefvárosi reáliskolában, később a belvárosi polgári leányiskolában, majd a budapesti állami felsőbb leányiskolában tanított 42 éves korában bekövetkezett haláláig.
Rendkívül szorgalmas zuzmógyűjtő volt. Botanikai munkái és szép gyűjtései Magyarország legelső lichenológusává avatták, nevét már fiatal korában is nemzetközileg elismertté tették. 1869-ben így írt róla tanítómestere, Hazslinszky Frigyes:
„A honi zuzmóvirány kutatásában eddig majdnem egyedűl volt tanítványaim segítettek. Azok közt legtöbbet Lojka Hugó, ki az utolsó években egész figyelmét csak a zuzmóknak szentelé. Lojka Hugó bír mindazon sajátságokkal, melyekkel kiránduló természetvizsgálónak bírnia kell, ú.m. erős, nélkülözéseket kitartó testalkat, és éles, tág látkörü szem mellett kitűnő idom- és helyemlékezet.”
Gyűjtéseit Magyarország különböző területein, a Tátrában (1860, 1868, 1872), Eperjesen (1858–1862), Erdélyben (1872, 1873, 1886), Galíciában, a Bánátban, Alsó-Ausztriában, Tirolban (1884), a Kaukázusban Déchy Mór társaságában (1885) és Boszniában (1886) végezte. A „társas kirándulásokra” Feichtinger Sándor, Hazslinszky Frigyes és Simonkai Lajos kísérték el. A zuzmók mellett virágos növényeket is gyűjtött.
Gyűjtőútjainak eredményeiről az Akadémia ülésein, ill. a bécsi „Zool. bot. Gesellschaft Verhandlung”-jában, és a M. T. Akadémia Mathematikai és Természettudományi Közleményeiben számolt be.
Utolsó gyűjtőútján, Erdélyben túlerőltette magát, súlyosan meghűlt, megbetegedett, végül még mielőtt értékes gyűjteményét feldolgozhatta és exsiccata-it folytathatta volna, tüdőgyulladásban meghalt.
Korai halála miatt 1884-es tiroli útjának gyűjtését Szatala Ödön dolgozta fel, és ifj. Szatala Ödön rendezte sajtó alá (Lichenes in Tirolia a H. Lojka collecti. Sydowia, 1963). Az 1885-ös kaukázusi expedíció során gyűjtött zuzmókat E. A. Vainio közölte (Természetrajzi Füzetek, 1899). Hazslinszky Frigyes több munkájában, elsősorban „A Magyar Birodalom zuzmó-flórája”-ban is felhasználta Lojka adatait.
A gyűjtések során az érdekesebb, ritkább fajokból rendszerint elegendő mennyiségben szedett duplumok és exsiccata-k számára is. A tátrai, kaukázusi, erdélyi és magyar anyagból két exsiccata sorozatot indított el: a 4 részletben 200 példánnyal kibocsátott Lichenes Regni Hungariae exsiccati-t (1882), és a 3 részletben 150 példánnyal kiadott Lichenotheca universalis-t (1885–1886). Exsiccata-i révén kapcsolatot tartott fenn a legnevesebb külföldi lichenológusokkal (M. Anzi, F. Arnold, G. W. Körber, G. Lahm, A. Massalongo, W. Nylander, L. Rabenhorst, H. Rehm és E. Stizenberger), akiktől cserébe sikerült megszereznie a „jobb fajtájú exsiccata-kat”, ami még így is tetemes anyagi áldozatot követelt.
Értékes csereanyagot szolgáltatott a Flora exsiccata Austro-Hungarica számára is.
Zuzmóanyagának rendezésénél kezdetben a Körber-Massalongo-féle rendszert követte, de miután lépten-nyomon ellentmondásokba botlott, később áttért a Nylander-féle rendszerre, mely nemcsak Európára, hanem a föld minden részének zuzmóira kiterjedt. Noha ő sem értett teljesen egyet Nylander fajkoncepciójával, amely elégségesnek tartott egyetlen kémiai reakciót is egy új faj elválasztására, méltányolta hatalmas tapasztalatát és zuzmói jó részét hozzá küldte el Párizsba, határozás vagy felülvizsgálat céljából.
Lichenológiai munkássága eredményeként 19 új fajt, 8 változatot és 14 formát írt le. Róla 16 fajt, 5 változatot és 1 formát neveztek el.
Gyűjteményének nagy részét a bécsi Naturhistorisches Hofmuseum vásárolta meg. Lojka gyűjteménye rengeteg magyar vonatkozású zuzmó példányt tartalmazott, ezért Alexander Zahlbrucknernek, a Hofmuseum akkori igazgatójának az volt a törekvése, hogy ezt az anyagot magyar lichenológusnak kell feldolgozni. 1914-ben Filarszky Nándor, a Növénytár igazgatója Fóriss Ferencet bízta meg, hogy a gyűjtemény duplum példányait kiválogassa és hazahozza. A háború miatt ez nem sikerült. A hagyaték zuzmóanyagát végül K. Keissler felkérésére Szatala Ödön határozta meg és 1932-ben közölte (Lojka Hugó hagyatékának zuzmói. Magyar Botanikai Lapok).
 
F. m.: Correspondenz aus Wien am 24. April 1868. Österr. Bot. Zeitschr. 1868; Spis porosztów (Katalog von Flechten). Sprawozd. Kom. Fizyogr. Kraków 1868; Kleine Beiträge zur Lichenenflora Nieder-Oesterreichs. Verh. zool.-bot. Ges. Wien, 1868; Jelentés az 1872-ben tett társas füvészeti kirándulásban gyüjtött zuzmókról. Math. és Term. tud. Közl. 1873; Adatok Magyarhon zuzmóvirányához I. Délkeleti Magyarhonban 1872- és 1873-ban általam észlelt zuzmók összeállítása. Math. és Term. tud. Közl. 1873; Lichenologische Reise. Hedwigia (Dresden), 1873; Adatok Magyarhon zuzmóvirányához II. Az általam éjszaki Magyarhonban eddig gyűjtött zuzmók felsorolása. Math. és Term. tud. Közl. 1874; Adatok Magyarhon zuzmóvirányához III. Az általam Krassó Szörény megyében eddigelé szedett zuzmók összeállítása. Math. és Term. tud. Közl. 1885.
Irod.: Degen Árpád: Hugo Lojka, 1845–1887. Magyar Botanikai Lapok, 1932; Grummann, Vitus: Biographisch-bibliographisches Handbuch der Lichenologie. Hildesheim, 1974; Szatala Ödön: Lojka Hugó hagyatékának zuzmói. Magyar Botanikai Lapok, 1932; Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. VII. kötet. Budapest, 1900; Verseghy Klára: Die Lichenologen Ungarns. Feddes Repertorium, 1963.

Lojka Hugó

Name
Lojka, Hugo
Date of birth
1844
Remarks
[collector note: B]
ASA Botanist ID
125618 botanist
GUID
Variant name
Lojka, H.
Standard/Label Name
H. Lojka
Full Name
Lojka, Hugo
Geography Collector
Austria
Specialty Collector
Lichens
Citation as Collector
Index Herbariorum - Collectors I-L
Member of teams/groups

Holdings
Collections in
Collector Teams:
Source:http://kiki.huh.harvard.edu/databases/botanist_search.php?botanistid=25466

Lojka Hugó (1845. jan. 6. Gelsendorf [Zahirne, Ukrajna] – 1887. szept. 7. Budapest): botanikus, lichenológus, középiskolai tanár. – Középiskoláit Lembergben kezdte, majd Eperjesen folytatta (1858–1862). Itt kedvelte meg a botanikát neves tanára, Hazslinszky Frigyes hatására, akit minden kirándulására elkisért. Kezdetben orvosi pályára készült. 1862-ben beiratkozott a bécsi orvosi egyetemre, ahol főleg botanikai tárgyakkal foglalkozott, de anyagi nehézségek miatt csak 2 évet végzett el. Egyetemi tanulmányait végül Pesten fejezte be, ahol 1869-ben tanári oklevelet szerzett vegytan, fizika és számtan tárgyakból. A pest-józsefvárosi reáliskolában, később a belvárosi polgári leányiskolában, majd a budapesti állami felsőbb leányiskolában tanított 42 éves korában bekövetkezett haláláig.
Rendkívül szorgalmas zuzmógyűjtő volt. Botanikai munkái és szép gyűjtései Magyarország legelső lichenológusává avatták, nevét már fiatal korában is nemzetközileg elismertté tették. 1869-ben így írt róla tanítómestere, Hazslinszky Frigyes:
„A honi zuzmóvirány kutatásában eddig majdnem egyedűl volt tanítványaim segítettek. Azok közt legtöbbet Lojka Hugó, ki az utolsó években egész figyelmét csak a zuzmóknak szentelé. Lojka Hugó bír mindazon sajátságokkal, melyekkel kiránduló természetvizsgálónak bírnia kell, ú.m. erős, nélkülözéseket kitartó testalkat, és éles, tág látkörü szem mellett kitűnő idom- és helyemlékezet.”
Gyűjtéseit Magyarország különböző területein, a Tátrában (1860, 1868, 1872), Eperjesen (1858–1862), Erdélyben (1872, 1873, 1886), Galíciában, a Bánátban, Alsó-Ausztriában, Tirolban (1884), a Kaukázusban Déchy Mór társaságában (1885) és Boszniában (1886) végezte. A „társas kirándulásokra” Feichtinger Sándor, Hazslinszky Frigyes és Simonkai Lajos kísérték el. A zuzmók mellett virágos növényeket is gyűjtött.
Gyűjtőútjainak eredményeiről az Akadémia ülésein, ill. a bécsi „Zool. bot. Gesellschaft Verhandlung”-jában, és a M. T. Akadémia Mathematikai és Természettudományi Közleményeiben számolt be.
Utolsó gyűjtőútján, Erdélyben túlerőltette magát, súlyosan meghűlt, megbetegedett, végül még mielőtt értékes gyűjteményét feldolgozhatta és exsiccata-it folytathatta volna, tüdőgyulladásban meghalt.
Korai halála miatt 1884-es tiroli útjának gyűjtését Szatala Ödön dolgozta fel, és ifj. Szatala Ödön rendezte sajtó alá (Lichenes in Tirolia a H. Lojka collecti. Sydowia, 1963). Az 1885-ös kaukázusi expedíció során gyűjtött zuzmókat E. A. Vainio közölte (Természetrajzi Füzetek, 1899). Hazslinszky Frigyes több munkájában, elsősorban „A Magyar Birodalom zuzmó-flórája”-ban is felhasználta Lojka adatait.
A gyűjtések során az érdekesebb, ritkább fajokból rendszerint elegendő mennyiségben szedett duplumok és exsiccata-k számára is. A tátrai, kaukázusi, erdélyi és magyar anyagból két exsiccata sorozatot indított el: a 4 részletben 200 példánnyal kibocsátott Lichenes Regni Hungariae exsiccati-t (1882), és a 3 részletben 150 példánnyal kiadott Lichenotheca universalis-t (1885–1886). Exsiccata-i révén kapcsolatot tartott fenn a legnevesebb külföldi lichenológusokkal (M. Anzi, F. Arnold, G. W. Körber, G. Lahm, A. Massalongo, W. Nylander, L. Rabenhorst, H. Rehm és E. Stizenberger), akiktől cserébe sikerült megszereznie a „jobb fajtájú exsiccata-kat”, ami még így is tetemes anyagi áldozatot követelt.
Értékes csereanyagot szolgáltatott a Flora exsiccata Austro-Hungarica számára is.
Zuzmóanyagának rendezésénél kezdetben a Körber-Massalongo-féle rendszert követte, de miután lépten-nyomon ellentmondásokba botlott, később áttért a Nylander-féle rendszerre, mely nemcsak Európára, hanem a föld minden részének zuzmóira kiterjedt. Noha ő sem értett teljesen egyet Nylander fajkoncepciójával, amely elégségesnek tartott egyetlen kémiai reakciót is egy új faj elválasztására, méltányolta hatalmas tapasztalatát és zuzmói jó részét hozzá küldte el Párizsba, határozás vagy felülvizsgálat céljából.
Lichenológiai munkássága eredményeként 19 új fajt, 8 változatot és 14 formát írt le. Róla 16 fajt, 5 változatot és 1 formát neveztek el.
Gyűjteményének nagy részét a bécsi Naturhistorisches Hofmuseum vásárolta meg. Lojka gyűjteménye rengeteg magyar vonatkozású zuzmó példányt tartalmazott, ezért Alexander Zahlbrucknernek, a Hofmuseum akkori igazgatójának az volt a törekvése, hogy ezt az anyagot magyar lichenológusnak kell feldolgozni. 1914-ben Filarszky Nándor, a Növénytár igazgatója Fóriss Ferencet bízta meg, hogy a gyűjtemény duplum példányait kiválogassa és hazahozza. A háború miatt ez nem sikerült. A hagyaték zuzmóanyagát végül K. Keissler felkérésére Szatala Ödön határozta meg és 1932-ben közölte (Lojka Hugó hagyatékának zuzmói. Magyar Botanikai Lapok).

F. m.: Correspondenz aus Wien am 24. April 1868. Österr. Bot. Zeitschr. 1868; Spis porosztów (Katalog von Flechten). Sprawozd. Kom. Fizyogr. Kraków 1868; Kleine Beiträge zur Lichenenflora Nieder-Oesterreichs. Verh. zool.-bot. Ges. Wien, 1868; Jelentés az 1872-ben tett társas füvészeti kirándulásban gyüjtött zuzmókról. Math. és Term. tud. Közl. 1873; Adatok Magyarhon zuzmóvirányához I. Délkeleti Magyarhonban 1872- és 1873-ban általam észlelt zuzmók összeállítása. Math. és Term. tud. Közl. 1873; Lichenologische Reise. Hedwigia (Dresden), 1873; Adatok Magyarhon zuzmóvirányához II. Az általam éjszaki Magyarhonban eddig gyűjtött zuzmók felsorolása. Math. és Term. tud. Közl. 1874; Adatok Magyarhon zuzmóvirányához III. Az általam Krassó Szörény megyében eddigelé szedett zuzmók összeállítása. Math. és Term. tud. Közl. 1885.
Irod.: Degen Árpád: Hugo Lojka, 1845–1887. Magyar Botanikai Lapok, 1932; Grummann, Vitus: Biographisch-bibliographisches Handbuch der Lichenologie. Hildesheim, 1974; Szatala Ödön: Lojka Hugó hagyatékának zuzmói. Magyar Botanikai Lapok, 1932; Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. VII. kötet. Budapest, 1900; Verseghy Klára: Die Lichenologen Ungarns. Feddes Repertorium, 1963.



































Sample of Hugo Lojka's handwriting.

О ПРАВИЛЬНЫХ НАЗВАНИЯХ ДВУХ ВИДОВ ЛИШАЙНИКОВ СЕМ CATILLARIACEAE

Опубликовано 
ON THE CORRECT NAMES OF TWO SPECIES OF LICHEN FAMILY CATILLARIACEAE
Ботанический институт им В. Л. Комарова РАН Лаборатория лихенологии и бриологии 197376, Санкт-Петербург, ул. Профессора Попова, д. 2 yurikotlov@yandex.ni
Во время работы в гербарии лишайников Венгерского музея естественной истории (BP) нами был обнаружен типовой материал ли- хенизированного аскомицета Catillaria servitii Szatala, описанного в 1943 г. с о-ва Родос (Греция). При изучении хранящегося в BP изо- типа было установлено, что образец абсолютно идентичен типовому материалу С. praedicta Tretiach et Hafellner, описанного в 1998 г. с о-ва Сардиния (Италия). Имеющиеся небольшие морфологические и анатомические отличия типовых образцов вполне укладываются в границы обычной вариабельности видов рода Catillaria.
Catillaria servitii Szatala, 1943, Denkschr. Akad. Wiss. Wien, Math.- Naturw. CI. 105 : 29.
Тип: ГРЕЦИЯ, Southern Aegean, Rhodos, Mt. Profeta, ca. 700 m, supra corticem Pini brutiae, [без даты], К. H. Rechinger (W — holotypus, не изучен; BP 34019 — isotypus).
= Catillaria praedicta Tretiach et Hafellner, 1998, Lichenologist 30(3): 222.
Тип: ИТАЛИЯ, Sardegna, Provinz Cagliari, Stranddiinen, c. 2 km S Portixeddu, c. 5-15 m,Diinenvegetation, Macchie, aufgeforsteter Pinus- Wald, 02.05.1986, H. Mayrhofer [Poelt, PI. Graec. Lich. № 461] (M — holotypus, не изучен; BM, H, LE LI 10, S, UPS L-29780 — isotypi).
Таллом хорошо развит, накипной, гладкий или зернистый до тре- щиновато-ареолированного. Ареолы серо-коричневые до темно-ко- ричневых, иногда с оливковым оттенком. Фикобионт — протококковые водоросли; клетки (5)10-12(17) мкм в диам.
Апотеции многочисленные, лецидеевые, 0.2-0.4 мм в диам. Диск плоский, черный, при увлажнении становится темно-коричневым. Собственный край постоянный, черный, несколько превышающий уровень диска. Эксципул хорошо развит, толстый, из радиально ориентированных гиф, снаружи темно-коричневый, внутри светлый. Ги- мений до 50-60 мкм выс, бесцветный. Гипотеций бесцветный. Пара- физы простые или в верхней части слабо разветвленные; верхушки утолщенные до 5 мкм шир., с темно-коричневыми шапочками. Сумки булавовидные, Catillaria-типа, до 40 мкм выс. Споры по (16)24— 32(48) в сумке, 2-клеточные, бесцветные, эллипсоидные до узко-ве- ретеновидных, (4.5)6-7(9) х (2)2.5-3(3.5) мкм.
Пикнидии обычно развиваются, многочисленные, полупогруженные в таллом,100-150 мкм в диам., с коричневыми стенками. Конидии овальные, 2.5-3 * 1.5 мкм.
Таллом от К, С, КС, Р и / не изменяется в окраске. Лишайниковые вещества не обнаружены.
Catillaria servitii — типично средиземноморский лишайник, произрастающий на коре лиственных, реже хвойных пород деревьев во влажных прибрежных местообитаниях. От близкого С. mediterranea Hafellner отличается размером апотециев, а также размером и количеством спор в сумке. Более подробно экология и распространение вида, а также его отличия от С. mediterranea обсуждаются в работе М. Tretiach, J. Hafellner (1998).
Эксикаты. Poelt, PI. Graec. Lich. № 461 (как Ccitillciria mediterranea).
Изученные образцы. Греция: Attika, auf Abies cephalonica am Parnis bei Ayia Trias, alt.1100-1200 m, auf Anaptychia ciliaris, 10.04.1971, P. Dobbeler (BM, UPS L-102407); Crete, Rethimno, roadside olive grove c. 6 km NW of Apostoli, alt. 300 m, 35° 17′ N, 24°36′ E, on trunk of Platanus, 30.03.1993, A. Nordin 3079 (UPS L-27681).
Испания: Baleares, Mallorca, Cabo de Salinas, at the lighthouse, on branches of Pinus haleppensis, sheltered side of stands at the shore, 1975, L. Tibell 6008 (UPS).
Хорватия: Insula Arbe Dalmatiae, ad corticem Phillyreae mediae in formatione «Macchia» diet, vallis Cifnata, alt. ca. 10 m s. m., solo calcarea, 30.06.1926, J. B. Kummerle (BP 7145).
В 1874 г. В. Нюландер (Nylander, 1874) обнародовал название нового таксона Lecanora elaeiza Nyl. Типовой материал был прислан ему X. Ремом, который в свою очередь получил его от коллектора X. Лойки, собравшего этот вид в 1872 г. в Трансильвании. X. Рем предложил для этого таксона название Biatorina elaeina, однако В. Нюландер отнес его к роду Lecanora и, чтобы не создавать омонима уже существующего названия Lecanora elaeina Wahlenb. ex Ach., обнародовал название L. elaeiza, отметив в примечании, что «Lecanora elaeiza Nyl. est Biatorina elaeina Rehm, nomen mutandum ob aliam speciem lecanorinam dictam elaeinam» (Nylander, 1874 : 308). В свою очередь Лойка также описал этот вид, но уже под названием, предложенным Ремом {Biatorina elaeina Lojka).[3] Работа Лойки [1874 (1876)] должна была увидеть свет в 1873 г. (что и отражено на титульной странице издания и колонтитулах страниц). В действительности в составе тома она вышла из печати только в 1876 г. Долгое время этот год и считался датой эффективного обнародования названия (Zahlbruckner, 1927 : 37). Но, как нам удалось установить, статья также была опубликована в виде препринта в 1874 г. Таким образом, датой эффективного обнародования названия Biatorina elaeina в соответствии со ст. 31.2 МКБН (Международный кодекс…, 2001) следует считать 1874 г.
В своей монографии X. Килиас (Kilias, 1981) свел название Biato- rina elaeina в синонимы Catillaria lenticularis (Ach.) Th. Fr. Кроме того, он указал, что это название является незаконным, так как при его обнародовании Лойка якобы привел в качестве синонима Biatorina diaphana (Nyl.) Korb. Мы не можем согласиться с этим утверждением Килиаса потому, что Лойка совершенно не подразумевал включение типа В. diaphana, а его фраза «syn. Biatorina diaphana (Kbr) Lojka 1. с. p. 98» [Lojka, 1874 (1876) : 53] является ссылкой на неправильно примененное провизорное название, под которым вид фигурировал в его опубликованной годом раньше работе и, соответственно, на место сбора образцов: «Biatorina diaphana Krb ? nreszsziklan a Dubova 6s Plavisevistye kozotti szilvaskertoen» [Lojka, 1873 (1875) : 98]. Таким образом, в данном случае неприменима ст. 52 МКБН (Международный кодекс…, 2001), на которую ссылается Килиас (Kilias, 1981 : 337), а название В. elaeina при обнародовании было законным. В своей монографии М. Майрхофер (Mayrhofer, 1987) совершенно справедливо отнесла рассматриваемый таксон к роду Haleca- nia. При этом она, согласившись с мнением Килиаса, что Biatorina elaeina — незаконное название, а датой его обнародования является 1876 г., опубликовала комбинацию Halecania elaeiza (Nyl.) М. Mayrhofer. Принимая во внимание все вышеизложенное, а также то, что приоритет какого-либо из названий, предложенных Нюландером и Лойкой, достоверно установить не представляется возможным, Halecania elaeiza может считаться правильным названием данного вида.
Halecania elaeiza (Rehm ex Nyl.) M. Mayrhofer, 1987, Herzogia, 7 (3+4) : 395.
= Lecanora elaeiza Rehm ex Nyl., 1874, Flora, 57 : 308.
Тип: РУМЫНИЯ, Cara§-Severin, supra saxa calcarea prope Orsova in Banatu, 1872, H. Lojka (H-NYL 29353 — holotypus).
= Biatorina elaeiza (Rehm ex Nyl.) Hazsl., 1884, Magyar birodalom zuzmy-flyraja : 159.
= Catillaria elaeiza (Rehm ex Nyl.) Lettau, 1912, Hedwigia, 52 : 134.
= Biatorina elaeina «elaeina» Rehm ex Lojka, 1874 (1876), Math. Termeszettud. Kozlem. 11 : 53.
Тип: РУМЫНИЯ, Cara§-Severin, ad saxa calcarea prope Plavisevistye ad Orsova in Banatu, 1872, H. Lojka (S — lectotypus, hie design.)
Эксикаты. Arnold, Lich. Exs. № 599 (как Biatorina elaeina); Fritsch, Fl. Exs. Austro Hung. № 2351 (как В. elaeina); Lojka, Lichenoth. Reg.
Hung. Exs. № 127 (как Lecanora elaeiza)\ Zwackh-Holzhausen, Lich. Exs. № 713 (как L. elaeiza).
Изученные образцы. Босния и Герцеговина: in latere saxi calcarei umbrosi in alpe Borasnica prope Konjica, 1886, H. Lojka (H-NYL 20337); ad rupem calcaream in monte «Prenj planina», alt. ca. 1400 m, 22.06.1918, O. Szatala 3216 (BP: 38710, 38712, 7015, 79448).
Италия: Liguria: Spotorno, 11.1949, C. Sbarbaro (BM).
Румыния: Cara§-Severin, ad saxa calcarea circa Thermas Herculis, com. Szoreny in Hungaria, H. Lojka (BM; S); ad saxa calcarea prope Thermas Herculis in Banatu (Hungaria), 1874, H. Lojka (BM; H-NYL 29354; S); an schattigen Kalkbloken bei Herculesbad in Banat, 09.04.1874, H. Lojka (BM); an schattigen Kalkbloken bei Herculesbad im Banat, Oesterreich, 1874, H. Lojka [Arnold, Lich. Exs. № 599] (H; S; UPS); auf Kalkfelsen in den Waldern beim Hercules Bade in Szorenyer Commitate, Ungarie, H. Lojka [Zwackh-Holzhausen, Lich. Exs. № 713] (H-NYL; S); Hungaria austro-orientalis, ad saxa calcarea umbrosa in silvis prope Thermas Herculis, H. Lojka [Fritsch, Fl. Exs. Austro Hung. № 2351] (BM; BP: 38711, 79449, 7018, 38713; H; LE; S); prope Thermas Herculis, comit. Szoreny in Hungaria, supra saxa calcarea, H. Lojka (LE); supra saxa calcarea umbrosa in sylvis prope Thermas Herculis, comit Szoreny in Hungaria, H. Lojka [Lojka, Lichenoth. Reg. Hung. Exs. № 127] (BP: 7014, 7017; LE; S; UPS); supra saxa calcarea umbrosa in sylvis prope Thermas Herculis, com. Szoreny in Transylvania, H. Lojka
(S).
Хорватия: Comitatus Lika-Krbava Croatiae, montes Pljesevica ad confinem Bosniae, ad saxa calcarea in silvis mixtus (Fagus silvatica et Picea excelsa) declivium occidentalium montis Tisovi vrh supra pagum Priboj, alt. ca. 700 m s. m., 07.08.1929, J. B. Kummerle (BP 7016).
Выражаю глубокую благодарность кураторам гербариев BM, BP, Н, S и UPS за предоставленную возможность изучения коллекций лишайников. Особую благодарность приношу Ласло Локошу (Lokos Laszlo) за консультации по вопросам библиографии.
Литература
Международный кодекс ботанической номенклатуры (Сент-Луис- ский кодекс), принятый Шестнадцатым Международным ботаническим конгрессом, Сент-Луис, Миссури, июль-август 1999 г. / Пер. с англ. СПб., 2001.
210 с. — Kilias Н. Revision gesteinsbewohnender Sippen der Flechtengattung Catillaria Massal. in Europa // Herzogia. 1981. Bd 5, H. 3+4. S. 209-448. — Loj к a H. Adatok Magyarhon zuzmy-viranyahoz // Math. Termeszettud. Kozlem. 1874 (1876). Vol. 11. P. 53. — Loj ka H. Jelentes az 1872-ben tett tarsas fi^s- zeti kirandulasban gyiijtott zuzmykryl // Math. Termeszettud. Kozlem. 1873 (1875). Vol. 10. P. 87-102.— MayrhoferM. Studien iiber die saxicolen Arten der Flechtengattung Lecania in Europa. 1. Halecania gen. nov. // Herzogia. 1987. Bd 7. H. 3+4. S. 381-406.— Nylander W. Addenda nova ad lichenographiam europaeam // Flora. 1874. Vol. 57, N 20. P. 305-318. — Tret i ach M., Hafellner J. A new species of Catillaria from coastal Mediterranean regions // Lichenologist. 1998. Vol. 30, N 3. P. 221-229. — Zahlbruckner A. Catalogus lichenum universalis. Bd 4. Leipzig, 1927. 754 S.
ИИМакарова1 1.1. Makarova
Д. E. Гимельбрант2-3 D. E. Himelbrant
ИАШапиро1 I. A. Shapiro